Adatbázisaink

Zalai életrajzi kislexikon


Györök György, alsóeőri

(Pápa, Veszprém vm., 1815. ápr. 25. - Tisza-Abád, Jász-Nagykun-Szolnok vm., 1888.)

jogász, nyomdász, lapkiadó

     Eredeti foglalkozása köz- és váltóügyvéd. Egy ideig jegyzőként dolgozott Devecserben, majd innen 1861-ben Balatonfüredre költözött. Itt alapította meg időszaki lapját, a "Balaton-Füredi Napló"-t, amelynek első száma 1861. június 15-én jelent meg. Az újság az első zalai lapok egyikeként 1863 szeptemberéig állt fönn, kiadója és szerkesztője mindvégig Györök György volt. 1862-ben egy kisebb könyvnyomda működtetésére kapott engedélyt, ettől fogva lapját saját maga készítette. 1863 novemberében nyomdája már Sopronban várta a megrendeléseket. 1866-ban újból Zalában találjuk. Keszthelyen telepedett le, nyomdáját is magával hozta. Még ebben az évben megindította a Balaton c. "borászati, közgazdászati, kereskedelmi, társadalmi, szépirodalmi és fürdői képes és élces heti közlöny"-t. A lap összesen öt számot ért meg. Mindkét vállalkozását feltehetően előfizetők hiánya és anyagi nehézségek miatt kellett föladnia. További zalai tevékenységére vonatkozóan nincsenek adatok. Élete végén Budán, Somorján, és Jászberényben tanároskodott.
IrodalomSzinnyei József: Magyar írók élete és munkái. : 4.125-126.has.
 Horváth Ferenc: Zala megyei hírlapok és folyóiratok bibliográfiája 1861-1973.
 Szegleti Ildikó: Veszprém megye nyomdászata 1860-1920