Adatbázisaink

Zalai életrajzi kislexikon


Hamburger Jenő

(Zalaudvarnok, Zala vm., 1883. máj. 31. - Moszkva, Szovjetunió, (ma: Oroszország), 1936. dec. 14.)

orvos, politikus

     Elemi iskoláit Zalaszentgróton, középiskoláit Keszthelyen végezte. Ezután orvosi egyetemre járt Budapesten. Itt lett tagja az MSZDP-nek. Tanulmányai befejezése után Berlinben sebészasszisztensként dolgozott, s közben a Népszava c. lap külföldi tudósítója volt. 1910-ben hazatért. Zalaszentgróton lett községi és körorvos. 1914-ben behívták katonának, s mint a hadikórház orvosa Nagykanizsán teljesített szolgálatot. Rövidesen a nagykanizsai Szociáldemokrata Párt elnöke lett. Számos háborúellenes mozgalom szervezője, vezetője volt. 1917-ben éhségtüntetést vezetett, 1918 januárjában megszervezte az első vidéki munkástanácsot. Vasutassztrájkra való buzdításért 1918 februárjában letartóztatták, s hosszú vizsgálati fogság után szeptemberben másfél évi börtönre ítélték. Az őszirózsás forradalom következtében kiszabadult, s mint országosan ismert munkásvezér a Szociáldemokrata Párt egyik országos vezetője lett. Kormánybiztosként a dunántúli földfoglalások egyik kezdeményezője volt. 1919 márciusában az Egyesült Párt egyik titkára, s egyben a Tanácsköztársaság földművelésügyi népbiztosa. Később hadtestparancsokként a fronton harcolt. 1919. július 31-én is a harc folytatása mellett foglalt állást. A Tanácsköztársaság megdöntése után Ausztriába, majd Olaszországba emigrált. Olaszországból ott végzett mozgalmi tevékenysége miatt visszatoloncolták Ausztriába. Badenben nyitott orvosi rendelőt, de rövidesen politikai magatartása miatt kiutasították az országból. 1923 márciusában a Szovjetunióban telepedett le. Moszkvába került, ahol először kórházban dolgozott, majd a Röntgenológiai Intézet aligazgatójaként tevékenykedett haláláig. Hamvait a Kreml falába temették. 1945 után a zalaszentgrótiak kérésére földi maradványait hazaszállították és a zalaszentgróti temetőben helyezték el, családtagjai mellé. Szobra 1956-1993 között Zalaegerszegen állt.
IrodalomMagyar életrajzi lexikon. : 1.668-669.p.
 Rázsó Pál - Székelyhidi Vilmos: Hamburger Jenő az orvos és forradalmár
 Élni emberül. A munkásmozgalom Zala megyei harcosai. Életrajzgyűjtemény. : 160-166.p.
 Deák Ferenc Megyei Könyvtár Helytörténeti Gyűjteménye
 Élni emberül. A munkásmozgalom Zala megyei harcosai. Életrajzgyűjtemény. : 160.p.
Főbb művekLatinka ballada : vers
ArcképMagyar életrajzi lexikon. : 1.669.p.